művészi torna gyerekeknek
 
Egyéni-és/vagy páros-órák

Ha Önök túlságosan is elfoglaltak, vagy speciális igényekkel rendelkeznek, úgy lehetőséget biztosítunk a személyes foglalkozások igénybevételére is. Jelentkezzenek bátran: egyeztetünk majd.
Csoportos órák

Megfelelő létszám (3-10fő) esetén gyerekeknek, felnőtteknek külön-külön csoportos fogalkozásokat indítunk kötött időben.
Bárki, bármikor, bármelyik életkorban elkezdheti, folytathatja "mozgásvilágának" jobbítását, testi megjelenésének szebbítését. Ne késlekedjen, várjuk Önt.

A gyerektorna budapesten a nyolctól tizennégy éves korig ajánlott. A kicsiknek olyan játékos tornagyakorlatokat, tornagyakorlatokat tartalmazó feladatokat adunk, melyek végzése közben testkoordinációjuk, ritmusérzékük is fejlődik, és közben megtanulunk számos olyan dolgot, mint a gyakorlatok nevei, a testrészek részletes elnevezései, az irányok, a tér használatával kapcsolatos fontos tudnivalók.

A ritmus érzék fejlesztésére, a zenehallgatásra is nagy hangsúlyt fektetünk a gyerektornán, a gyerekeket, a zene általi motivációból fakadó mozgásra ösztönözzük, a zene és a mozgás egységének felfedezésére tanítjuk.

 

 

Jelentkezni lehet a 06-70-205-27-06-os telefonszámon, vagy a rovenszky.reka@tancora.hu e-mail címen.

 

 

 

 

 

 
KEZDŐLAP KOREOGRÁFIAFELNŐTTEKNEK GYERMEKEKNEK ELÉRHETŐSÉG
A weboldalon található összes anyag a képeket is beleértve a tancora.hu tulajdona. Részletek itt