Mindenekelõtt köszönöm, hogy felfedezte, meglátogatta weblapomat, s így személyeskapcsolatba kerülhetek Önnel (Önökkel). Engedje meg tehát, hogy bemutatkozzam:
Rovenszky Rékának

hívnak, s arra vállalkoznék, hogy hathatós segítséget, szakmai útmutatást nyújtsak azoknak, akik igénylik ezt, vagyis gyakorlatban szeretnének ismerkedni a testtudatos mozgás örömeivel, a tánc „tudományának” esztétikus, mûvészi formáival.Hat éves korom óta táncolok, kezdetben különféle tánciskolákban, majd az Állami Balett Intézetben, végül pedig Magyar Táncmûvészeti Fõiskolán. Különféle mozgásvilágokban idõztem közben: a klasszikus balett mozgásanyaga épp úgy nem idegen tõlem tehát, mint a néptánc autentikus formáinak ismerete. Szinte mindent kipróbáltam, amit csak lehetett. Amire pedig igazán büszke vagyok: a 2004 / 2005-ös színházi évadban tagja lehettem a Közép-Európa Táncszínháznak, az ország egyik legszínvonalasabb kortárs-tánc együttesének. Ezt megelõzõen pedig pedagógiai tanulmányokat végeztem Drezdában, szintén felejthetetlen élmény. A tanítás gyermekkorom óta érdekel. Többször átéltem már annak semmi mással nem pótolható örömét, hogy milyen az, mikor elsajátítja, magáévá teszi valaki a tõlem kapott tudást, megvalósulhatnak imigyen szándékolt céljai. Olyan erõs bennem ugyanis az adásvágy – hozzásegíteni az arra igényt tartókat a tánc (de lehet az, bármiféle koordinált, ritmikus mozgás) kinetikus energiaörvényeinek élményszerû átéléséhez, vitális tapasztalatához –, hogy nem hiszem, bárki is ellen tudna állni neki. Persze, ahhoz ki kell próbálnia, kedves olvasóm – potenciális partnerem –, bele kell mennie.Partnerem lesz ugyanis kedves olvasóm, ha vállalja a „tortúrát”, s hagyja magát beavatni a tánctudás, a tudatos test-vezetés érzéki titkaiba.
„Gyalogosan” közlekedünk majd, lépésrõl-lépésre készítve fel testünket a fokozatosan növekvõ terhelésre. A csoportos órák – legyen azokon „siserehad”, vagy akár felnõttek sokasága – átlagos fizikummal, és normális teljesítõ-képességgel számolnak, bárki számára látogathatók. Alapvetõen kezdõkre számítok kurzusainkon, s így olyan mozgássorok begyakorlásával indulnánk, mely nem igényel elõképzettséget. Azt, hogy milyen ritmusban haladunk, az aktuális igények, képességek szerint változhat, mindenki megelégedésére. Az egyéni órák pedig megbeszélés szerint alakulnak majd, nyilván speciális „tananyaggal.”
Végezetül szólnom kell még a foglalkozás helyszínérõl is, igazi kuriózum. A „családias jelleg” ez esetben ugyanis egyáltalán nem „mondvacsinált”, hanem nagyon is konkrét, valóságos. Ez pontosan azt jelenti, hogy egy családi ház emeleti részén van biztosítva az „otthonos” próbaterem, mely most már arra vár, hogy eleven életeknek, vidámságnak adjon teret, azaz hogy egyre többen látogassák.
Köszönöm, hogy végig olvasott, s ha megtetszett Önnek, Önöknek ajánlatom, ne habozzon felhívni engem, vagy sürgõsen e-mail-ezni.
Jelentkezni a 06-70-205-2706 -os telefonszámon lehet!