művészi torna gyerekeknek
 
Egyéni-és/vagy páros-órák

Ha Önök túlságosan is elfoglaltak, vagy speciális igényekkel rendelkeznek, úgy lehetőséget biztosítunk a személyes foglalkozások igénybevételére is. Jelentkezzenek bátran: egyeztetünk majd.
Csoportos órák

Megfelelő létszám (3-10fő) esetén gyerekeknek, felnőtteknek külön-külön csoportos fogalkozásokat indítunk kötött időben.
Bárki, bármikor, bármelyik életkorban elkezdheti, folytathatja "mozgásvilágának" jobbítását, testi megjelenésének szebbítését. Ne késlekedjen, várjuk Önt.

 

Mozgásos játékok gyerekeknek

A mozgásos játékok gyerekeknek hét, öt, hat éves kortól kilenc, tíz éves korig ajánlott. A legkisebbekkel olyan játékos feladatokat végzünk, melyekbe a mozgástanulás főbb alapjait rejtettük el. A nagyobbacskáknak pedig olyan gyakorlatok készültek, amelyek során megtanulhatják az egyes testrészeket, a tér használatához fontos kifejezéseket, a koncentrált számolást, és a ritmusérzékük fejlesztése is könnyedén, játékosan zajlik.

 

A mozgásos játékok gyerekeknek azért remek módja a mozgástanulás elkezdéséhez, mert kényszer, szigor, és elvárások nélkül, szinte észrevétlenül, apránként kerül hangsúly a nehezebb, összetettebb mozgások elsajátítására, ráadásul a játékos hangulatban a gyermekek memóriája is jobban működik, és a társaságban levés önfeledt természetessége is fontos.

 

Jelentkezni, a helyszínről érdeklődni lehet

Rovenszky Rékánál a 06-70-205-27-06-os telefonszámon, vagy a rovenszky.reka@tancora.hu e-mail címen.

 

 

 

 

 

 

 
KEZDŐLAP KOREOGRÁFIAFELNŐTTEKNEK GYERMEKEKNEK ELÉRHETŐSÉG
A weboldalon található összes anyag a képeket is beleértve a tancora.hu tulajdona. Részletek itt