Egyéni-és/vagy páros-órák

Ha Önök túlságosan is elfoglaltak, vagy speciális igényekkel rendelkeznek, úgy lehetőséget biztosítunk a személyes foglalkozások igénybevételére is. Jelentkezzenek bátran: egyeztetünk majd.
Csoportos órák

csoportos órák Megfelelõ létszám (3-10fõ) esetén gyerekeknek, felnõtteknek külön-külön csoportos fogalkozásokat indítunk kötött idõben.
Bárki, bármikor, bármelyik életkorban elkezdheti, folytathatja "mozgásvilágának" jobbítását, testi megjelenésének szebbítését. Ne késlekedjen, várjuk Önt.


 

Az önismeret fejlesztése

 

Az improvizációs kurzuson való részvétel tökéletes kezdés az önismeret feklesztéséhez, az önismerettel való foglalkozás, mint életmód kialakitásához. A kurzus célja az önismeret fejlesztése, és azon belül az érzelmi működések felderítése, a problémák felismerése, a lehetséges fejlődési irányok megtapasztalása.

 

Az improvizáció elnevezésű csoport gyakorlatok általános célja, hogy minél nagyobb szinkronban, harmóniában, egységben legyen az egyén önmagával. Ez alatt értem például az önismeret fejlesztését, a tudatos önmegfigyelést, a lelki egészség karbantartását, és fejlődését azokon a témákon keresztül, amelyeket a résztvevők kiválasztanak, és azokon belül, amelyeket ők egyesével kiemelnek, amelyek a folyamat során kiválasztódnak. Általános célként említeném még a pozitív énkép kialakítását, a női identitás megerősítését. A célcsoport tagjai vegyék tudomásul anatómiai képességeiket, és azon belül a lehető legnagyobb mozgásszabadságot, és lépjenek túl, emelkedjenek ki a családi, társadalmi, urbanizációs hatások adta mozgáskészletből. A választott módszerrel azt szeretném elérni, hogy felszabaduljanak önmaguk számára, birtokba vegyék saját testüket, komoly testtudatuk, tértudatuk legyen.

Az általam összeállított, és folyamatosan változó program, a különböző módszertani elemek alkalmazásának nem célja a mozgás és táncterápiák célja, vagyis nem törekszem terápiás hatások elérésére. Úgy gondolom, hogy az általam alkalmazott mozgással való improvizálás, és a többnyire mozgásterápiákból kiemelt módszertani elemek csupán, mint irányadók vannak jelen.

A csoportmunka célja többek között az, hogy sikerüljön megteremteni azt a bensőséges hangulatot, azt az „atmoszférát”, melyben az ilyen jellegű folyamatok megtörténhetnek. Ennek kialakítása, megteremtése sokban függ a résztvevők nyitottságától, érzékenységétől, befogadó képességétől.
Célom, hogy sikerüljön a résztvevőket bevezetni a mozgás improvizálás „világába”, sikerüljön arra a szintre eljutniuk, ahol már le tudják vetkőzni a berögzült, beidegződött, mozdulataikat, és képesek legyenek a saját, belülről fakadó mozdulataik „megengedésére”.  Ez nem könnyű feladat, mert kezdetben sokan azokhoz a tanult, megszokott, jól ismert, már meglévő, „biztos pontokhoz” nyúlnak, amikor még keresik, tanulják az önkifejezés, az önmegismerés ezen módját.

Az improvizációs folyamatok során azt szeretném elérni , ha a résztvevők figyelmét kezdetben a testükre, a testi érzeteikre tudnám terelni, nyugodt állapotban, és mozgás közben, hogy nagyobb figyelemmel forduljanak a saját testükhöz, és a testük mozdulataihoz, mint korábban, és ezen keresztül olyan mély figyelemmel tudjanak lenni saját maguk felé, amellyel a felbukkanni kívánó érzelmek, és érzetek észrevétele, és figyelése, tapasztalása már könnyedén megy.

Tapasztalatom szerint az egyes találkozók során, a résztvevők között lassan kialakul egy olyan viszony, az a nyitottság, és elfogadás, az a mértékű biztonságérzet, ami a lehető legjobb „légkört” adja a résztvevőknek a folyamatban való aktív részvételhez.
Ezeken alkalmakon az egyes folyamatok, vagy feladatok előtt, után történő beszélgetések általában megszokottá, természetessé válnak.

 

A módszer

Az alkalmazott módszer, különböző, főleg mozgásterápiás módszertani elemekből áll, központi gyakorlata a mozgás improvizáció. Az elemek kiválasztásánál gyakran inkább a megérzéseimre, mint a tudatos felépítésre hagyatkoztam.  Némely gyakorlat talán egyik módszernek sem része, hanem általam kitalált. A program összeállításához, a foglalkozások vezetéséhez nagyrészt a megfigyeléseimből, a különböző táncterápiás órákról szerzett tapasztalataimból merítek, és a Mentálhigiénés Segítő Szakember képzésen elsajátított módszert építem be a munkába, mint a személyközpontú szemlélet, a non-direktivitás, a kísérő, elfogadó, hiteles, empatikus attitűd.  A különböző módszertani elemek a mozgással való improvizálás elsajátítását segítik, miközben az aktuális témához kapcsolódnak. A foglalkozások rendszerint ezekkel a megfigyelést, ráhangolódást, érzékenységet előhívó elemekkel kezdődnek, és vezetnek el a mozgással való improvizáláshoz.

 

A program menete

A foglalkozások rendszerint egy vagy két ráhangolódást segítő mozgásos feladattal kezdődnek, és ezek után érzékenyítő, az alkalom témájához többnyire kapcsolódó gyakorlatok jönnek, amelyeket az egy, két vagy három részből álló, kifejezetten a témához kapcsolódó központi gyakorlatok követnek. Minden találkozó végét egy záró feladattal fejezzük be, és zárjuk le. A témához szorosan kapcsolódó központi gyakorlatok előtt, közben, és, vagy után a megbeszélés, a verbális úton való reflektálás, a tapasztalatok megfogalmazása, elmondása történik.

Az improvizációs kurzus zárt csoportban zajlik. A kurzus öt alkalomból áll, (öt egymást követő) Szombat reggel 10-12:30-ig. A kurzus díját az első alkalom után kell befizetni: 15 000Ft, azaz minden alkalom 3000Ft-ba kerül. Kérjük, hogy a kurzust csak az kezdje el, aki minden bizonnyal minden alkalommal részt tud venni. A kurzushoz csatlakozni csak az első alkalommal lehet.

 

Az improvizációs kurzust egyénileg is lehet választani. Ez esetben az alkalmak másfél órásak, és előre megbeszélt, közösen egyeztetett időpontokban zajlanak. Az egyéni kurzus díja 20 000Ft, és négy alkalomból áll.

 

 

www.tancora.hu/improvizacio a pszichodramaban.html

www.tancora.hu/improvizacio a szinmuveszetben.html

 

 

 

 

 
KEZDŐLAP KOREOGRÁFIAFELNŐTTEKNEK GYERMEKEKNEK ELÉRHETŐSÉG
A weboldalon található összes anyag a képeket is beleértve a tancora.hu tulajdona. Részletek itt