művészi torna gyerekeknek
 
Egyéni-és/vagy páros-órák

Ha Önök túlságosan is elfoglaltak, vagy speciális igényekkel rendelkeznek, úgy lehetőséget biztosítunk a személyes foglalkozások igénybevételére is. Jelentkezzenek bátran: egyeztetünk majd.
Csoportos órák

Megfelelő létszám (3-10fő) esetén gyerekeknek, felnőtteknek külön-külön csoportos fogalkozásokat indítunk kötött időben.
Bárki, bármikor, bármelyik életkorban elkezdheti, folytathatja "mozgásvilágának" jobbítását, testi megjelenésének szebbítését. Ne késlekedjen, várjuk Önt.

A szülés utáni tornát a szülés után három hónappal ajánlott elkezdeni. A szülés utáni torna célja, hogy azokat a testtájakat tornáztassuk meg, amelyekre a legtöbb zsírréteg rakódott. A torna nagy része ülve, fekve zajlik, azért, hogy kíméljük a gerincet, melynek erősítésére szintén nagy hangsúlyt fektetünk, és hogy az esetleg duzzadt lábakat csak fokozatosan vegyük igénybe, ne terheljük túl.

A szülés utáni torna célja, hogy visszanyerjük a terhesség előtti alakunkat, és a vitalitásunk, energiaháztartásunk a lehető legjobb formába kerüljön. Aki nagyon fáradtnak érzi magát ezekben az időszakokban, annak különösen ajánlott a torna, mert annak ellenére, hogy fizikailag fárasztó, sokkal energikusabbnak fogja magát érezni utána, és kevésbé lesz fáradt.

 

Jelentkezni lehet a 06-70-205-27-06-os telefonszámon, vagy a rovenszky.reka@tancora.hu e-mail címen.

 

 

 

 

 

 
KEZDŐLAP KOREOGRÁFIAFELNŐTTEKNEK GYERMEKEKNEK ELÉRHETŐSÉG
A weboldalon található összes anyag a képeket is beleértve a tancora.hu tulajdona. Részletek itt